A tárca két évvel ezelőtt úgy döntött, hogy a légitársaságoknak külön díj nélkül kell biztosítaniuk, hogy a 13 évnél fiatalabbak a családjuk mellett ülhessenek - olvasható a portálon.
Efölött azonban előfordul, hogy külön díjat kell fizetni a közös utazásért.
A légitársaságok egyébként azt tanácsolják, hogy a családosok érkezzenek ki minél hamarabb a reptérre, csekkoljanak be és az ügyintézők megpróbálják őket együtt ültetni. Ha ez nem sikerül, akkor még mindig ott vannak a légiutas-kísérők, akik a fedélzeten próbálják meg átültetéssel orvosolni a helyzetet.
Egy idén kiadott tanulmány szerint a légitársaságok nem kevés extra bevételre tesznek szert az üléskiosztási díjakból. Sokszor sajnos nem is teszik egyértelműen ki az oldalukra az ezzel kapcsolatos szabályokat.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart