Mérföldkőhöz érkezett Nagy-Britanniában az Aldi és a Lidl azzal, hogy együtt elérték a tízszázalékos részesedést a kiskereskedelmi piacon - jelentette a Bloomberg. A Kantar Worldpanel piackutató cég adataiból kiderül, hogy kevesebb mint három év alatt megduplázták súlyukat. A Lidl különösen nagy tempót diktál.
A legfrissebb adatok szerint a november 8-át megelőző 12 hétben 19 százalékkal növelte eladásait, aminek eredményeként a brit piac 4,4 százalékát tudhatja magáénak. Az Aldi értékesítése ugyan 17 százalékkal bővült, ám piaci részesedése 5,6 százalékon stagnált. A két német szuperdiszkont az elmúlt egy évben egymillió új vásárlót szerzett - derül ki a Kantar közleményéből.
Régiek és újak
A régi és az új áruházláncok viszonyát jól jelzik a cégek bejelentései. A Lidl éppen most mutatta be tágasabbá tett eladótereit és 1,5 milliárd fontos (2,3 milliárd dollár) beruházási tervét, amelynek segítségével még több vásárlót akar szerezni. Eközben a Sainsbury arról értekezett, hogy a hozzá hasonló régi szupermarketláncoknak tovább kell csökkenteniük áraikat, ha lépést akarnak tartani az új versenytársakkal.
A Kantar felméréséből az is kiderült, hogy a britek többet költenek a diszkontoknál, mint máshol. Egy-egy átlagos vásárlás során négy százalékkal hagynak több pénzt az Aldiban vagy a Lidlben a vevők, mint egy évvel korábban. A 18,85 fontos kiadás (8400 forint) 78 százalékkal több a kiskereskedelmi szektor átlagánál.
Zsugorodik a Tesco
A Sainsbury sötét előrejelzése érdekes annak tükrében, hogy a szigetország négy nagy áruházlánca közül viszonylag jól teljesít. Eladásai éves összehasonlításban 1,5 százalékkal bővültek az említett 12 hetes periódus alatt, amivel 0,2 százalékkal, 16,6 százalékra növelte piaci részesedését.
Ezzel helyet cserélt az amerikai Wal-Mart brit leányvállalatával, az Asdaval, amely 16,4 százalékos részesedéssel a cégek sorrendjében visszacsúszott a harmadik helyre. Eladásai 3,5 százalékkal zsugorodtak. A piacvezető Tesco értékesítése 2,5, a Morrisoné 1,7 százalékkal esett vissza. Az előbbi cég piaci részesedése 27,9, az utóbbié 10,8 százalék.
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben