A Volkswagen koncepcióváltását jelzi, hogy a korábbi mennyiségorientált gyártással szemben már a minőség fontosabb lesz a cég számára, mint „a mennyiség és a piaci részesedés”- mondta Arno Antlitz, a vállalat pénzügyi igazgatója. A Volkswagen a következő 8 évben csökkenteni fogja Európában a benzinüzemű és dízelautók kínálatát 60 százalékkal, és ez a Volkswagenen kívül több másik márkát érinteni fog, például az Audit és a Porschét is.
A cég viszont nem tervez kapacitásnövelést, hanem a zwickaui és emdeni üzemekhez hasonlóan alakítaná majd át a gyárait, ahol a belső égésű motorok gyártósorait elektromos autók gyártására alkalmas gyártósorokra cserélték, közben megtartva a munkaerőt is.
Kapcsolódó
A változtatásokat az is indokolja, hogy az autóipar nehéz helyzetben van a pandémia óta, hiszen a súlyos chiphiány miatt tavaly csökkenteni kellett az üzemekben a gyártást. Több gyártó – köztük a Mercedes és a BMW – viszont még így is rekordbevételre tudott szert tenni 2021-ben, mert bár kevesebb autót adtak el, viszont a megnövekedett kereslet miatt megemelték az árakat.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás