A vállalatban a kétezres évek végén két év alatt több mint harminc alkalmazott lett öngyilkos, ezzel kapcsolatban vizsgálják a vezetés felelősségét.
A vád szerint az akkor átszervezés és privatizáció alatt álló, ma már Orange néven működő cégben a zaklatás kultúrája uralkodott - írta a portál.
Kapcsolódó
A korábbi igazgató, Didier Lombard már előzetes letartóztatásban van, és amennyiben bűnösnek találják, harmincezer eurós büntetést és két év börtönt is kaphat.
Didier Lombard 2005 óta állt a vállalatcsoport élén, és 2010 márciusában a kormány nyomására távozott posztjáról, miután másfél év alatt 35-en vetettek véget életüknek a cég munkatársai közül. A szakszervezetek akkor a vállalatnál évek óta tartó átszervezések menedzseri módszereire és a munkahelyi légkörre vezették vissza az öngyilkosságok hátterében meghúzódó lelki okokat.
Az egykori állami telefonszolgáltató France Télécom az 1997-es sikeres piaci nyitást követően Európa elsőszámú internet- és harmadik legnagyobb mobiltelefon-szolgáltatójává vált. Az átszervezések azonban erőltetett menetben folytak: 2005-ben 22 ezer munkahelyet leépítettek és 10 ezer alkalmazottnak új munkát ajánlottak a cégen belül.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben