Az előzetes adatok szerint a január-márciusi negyedévben a Samsung Electronics Co. 47 ezer milliárd won értékesítési árbevételre tett szert, 12,44 százalékkal alacsonyabbra az egy évvel korábbinál és 10,87 százalékkal alacsonyabbra az előző negyedévinél.
Üzleti eredménye ugyanakkor az előző negyedévihez képest 11,5 százalékkal 5,9 ezer milliárd wonra (1,5 ezer milliárd forint) nőtt, de ezzel együtt is 30,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi üzleti eredménytől.
A Yonhap hírügynökség pénzügyi adatszolgáltatója, a Yonhap Infomax által elemzők körében végzett felmérés szerint a piac 5,47 ezer milliárd won üzleti eredményre számított az első negyedévben.
Nettó nyereségét előzetes beszámolójában a Samsung nem hozta nyilvánosságra és üzletágak szerinti bontásban sem mutatta ki eredményét. Első negyedéves eredményéről a végleges beszámolót ebben a hónapban később teszi meg a Samsung.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják