A tájékoztatás szerint a növekedéshez elsősorban az ultra-nagyteljesítményű abroncsok európai és észak-amerikai értékesítésének bővülése, valamint a Koreán kívüli első gyári felszerelési üzletág járult hozzá. Az előző negyedévhez képest 6,2 százalékkal nőtt a távol-keleti cég üzemi nyeresége.
A Hankook Tire világszintű árbevétele 1,315 milliárd euró lett a második negyedévben, ami enyhén elmaradt az egy évvel korábbi 1,334 milliárd eurótól, azonban mintegy 7 százalékkal meghaladta az első negyedévi 1,228 milliárd eurót.
Az összes értékesítés 37,7 százalékát kitevő ultra-nagyteljesítményű gumiabroncsok eladásai jelentősen nőttek, ami 2,6 százalékkal növelte a forgalmat a második negyedévben - írták a közleményben.
A cég tájékoztatása szerint a Hankook több első gyári felszerelési (OE) szerződést is kötött prémium autógyárakkal olyan csúcsmodellekhez, mint például az új BMW 7-es sorozat és a Porsche Macan.
A Hankook magyarországi gyára 2007-ben kezdte meg működését, a cég több mint 3300 alkalmazottat foglalkoztat, és évente 19 millió abroncsot gyárt személygépkocsik, SUV-ok (városi terepjárók) és könnyű tehergépkocsik számára a Dunaújváros melletti Rácalmáson. A Hankook Tire több mint 180 országba szállítja termékeit, és világszinten már több mint 22 ezer alkalmazottat foglalkoztat.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk