Az idei harmadik negyedévről készített előzetes adatok szerint a működési eredmény 59,6 százalékkal, 4,1 billió vonra (3,053 milliárd euró, 3,85 milliárd dollár) zuhant 2013 azonos időszakához képest. Az előző, második negyedévhez képest 42,98 százalékos a visszaesés. Az eladások az egész világot tekintve éves összevetésben 20,45 százalékkal, 47 billió vonra (35 milliárd euró, 44,17 milliárd dollár) csökkentek.
A Samsung Electronics már a negyedik egymást követő negyedévben számol be arról, hogy éves összehasonlításban csökkent a nyeresége. A mostanihoz hasonlóan alacsony profitra 2011 második negyedéve óta nem volt példa.
A Samsung annak tulajdonítja a nyereség csökkenését, hogy emelkedtek az értékesítés költségei és az éleződő piaci versenyben csökkentek az okostelefonok árai. Noha összességében nagyobb számban adtak el okostelefonokat, a felsőkategóriás készülékek értékesítésében visszaesést könyvelhettek el.
A Samsung működési nyereségének majdnem 70 százaléka származott tavaly a mobiltelefon-gyártásból. Több elemző és befektető úgy gondolja, hogy a Samsung-mobilok fénykora leáldozott, és csökkentenie kell a haszonkulcsot, hogy állni tudja a versenyt az olcsóbb kínai termékekkel.
A dél-koreai cég, szokásához híven, nem közölt részletes adatokat különböző egységeiről, és nem adta meg a profit várható mértékét sem. A végleges és részletes adatokat október végén hozzák nyilvánosságra.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják