Más orosz exportőrökhöz hasonlóan a Szeversztal, a második legnagyobb orosz acélgyártó is hasznot húzott a rubel egy év alatt csaknem 50 százalékos értékvesztéséből, ami dollárban elszámolt költségeit és árait jelentősen csökkentette.
Ennek köszönhetően az idei első negyedévben mai jelentése szerint nettó nyeresége 343 millió dollárt ért el - az előző negyedévi 795 milliós vesztesége után, amit különböző leírások okoztak. Az EBITDA 38,5 százalékot ért el, a legmagasabbat, ami óta tőzsdén jegyzett vállalat lett, miközben az árbevétel 18,5 százalékkal 1,5 milliárd dollárra csökkent - írta a The Moscow Times.
A kedvező eredményt az árfolyammozgások mellett a cég az orosz gazdaság a mélyrepülése ellenére az acél iránti, a vártnál nagyobb hazai és globális kereslettel magyarázta.
A Szeversztal igazgató tanácsa a Reuters jelentése szerint az első negyedév után részvényenként 12,81 rubeles (0,24 dollár) osztalék kifizetését javasolja.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet