Az ajtón kopogtat technológiai szektor sokat várt fellendülése - vélekedett Craig Barrett, az Intel Corp. vezére. Barrett szerint 2003. elejére már javulni fognak a tech-cégek piaci feltételei, ám a távközlési cégeknek további egy évet kell várniuk a kilábalásra - tudósított a BBC. Meglepő, hogy a cégvezető véleménye nem vág teljesen egybe a vállalat hivatalos prognózisával.
Barrett szavai vélhetőleg inkább a befektetők bíztatását szolgálták, amire a Nasdaq Composite múlt pénteki, hatéves mélypontot jelentő záróértéke, illetve az Intel legnagyobb riválisa, az AMD profitriadója után szükség is van. A vezérigazgató kijelentette, hogy bár a következő pár évben új ötletek hiányától szenvedhet a cég, ám személy szerint sosem volt olyan optimista a jövőt illetően, mint most, a recesszió közepén.
Az Intel ugyanakkor szeptember elején - a mikroprocesszorok iránti kereslet csökkenésére hivatkozva - 200 millió dollárral vette vissza harmadik negyedévi forgalmi várakozásának felső határát. A harmadik negyedévben az Intel a korábban várt 6,3-6,9 milliárd dollár árbevétel helyett 6,3-6,7 milliárdra számít, az egy évvel korábbi 6,55 milliárd dollár után.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.