Az Axel Springer és az N24 hétfői bejelentése szerint a hírtelevízió az Axel Springer konszernen belül a Die Welt című lap nyomtatott és online kiadásait összefogó WELT-csoportba tagozódik be, és valamennyi német Axel Springer-kiadvány fő mozgóképtartalom-ellátója lesz. A vételárat nem közölték. Az ügylet véglegesítéséhez média- és versenyhatósági engedély is szükséges.
A berlini központú N24 nagyjából háromszáz embert foglalkoztat, a nyereséges cég az azonos nevű hírtelevízió működtetése mellett híradóműsorokkal látja el a Sat1, a ProSieben és a Kabel1 kereskedelmi televíziót. Ezt a tevékenységet az érvényes szerződések alapján 2019-ig még biztosan folytatja.
Az Axel Springer stratégiai célja, hogy klasszikus lapkiadóból a digitális média vezető német szereplőjévé váljon. Ezt szolgálja az N24 felvásárlása, amivel már 2005-ben is megpróbálkoztak, de a felügyeleti hatóságok nem engedélyezték az ügyletet. Öt évvel később a hírtelevíziót vezető menedzserek egy csoportja kivásárolta a céget a tulajdonostól, a ProSiebenSat.1 konszerntől, és azóta önállóan működött a vállalkozás.
Az Axel Springer az online tartalomszolgáltatásra összpontosító stratégia részeként júliusban eladta hazai regionális napilapjait, női magazinjait és műsorújságjait, és értékesítette számos franciaországi kiadványát is. A Welt.de hírportált viszont az év elején fizetőssé tette. A cég szerint az üzleti modell bevált, fél év alatt csaknem 50 ezer előfizető olvasót szereztek.
A Die Welt üzleti eredményeiről a kiadó soha nem közöl adatokat. Szakértők szerint a német nyelvterület vezető politikai napilapjai között számon tartott újság veszteséges, és az Axel Springer eddigi legsikeresebb kiadványa, a Bild című bulvárlap - a legnagyobb példányszámú német lap - révén szerzett profitból tartják fenn.
A kiadó magyarországi portfóliójába tartozik több megyei napilap és a Világgazdaság című újság, számos női, gasztronómiai és lakberendezési magazin, valamint rejtvény- és műsorújság.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott