A világ egyik vezető gumiabroncsgyártójának a működési eredménye 243,79 wonra (221,6 millió dollár) csökkent a december végével záródott három hónapban az egy évvel korábbi 254,81 milliárd wonról. A cég eladásai éves szinten 5,2 százalékkal 1,63 ezer milliárd wonra mérséklődtek a tavalyi utolsó három hónapban.
A Hankook Tire nem közölt negyedéves adózott eredményt. Pénteken az is ismertté vált, hogy a cég tavalyi működési eredménye 1,03 ezer milliárd wont tett ki, ami gyakorlatilag megegyezett a 2013. évivel. Árbevétele eközben 5,5 százalékkal 6,68 ezer milliárd wonra csökkent.
Az ultranagy teljesítményű (UHP) abroncsszegmens adta a cég globális eladásainak 30 százalékát, árbevétele ezen a területen 6,8 százalékkal nőtt.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott