Fantasztikus, hogy a Jukosz részvényesei esélyt kaptak a kártérítésre - jelentette ki Hodorkovszkij. "Csak az a szomorú, hogy a kártérítést az államkasszából fizetik ki, nem a hatalommal kapcsolatban álló maffiózók és Vlagyimir Putyin oligarcháinak zsebéből" - tette hozzá az egykor bebörtönzött üzletember.
Hangsúlyozta, hogy a Jukosz ügyét első esetben vizsgálta ki független bíróság. Kijelentette, hogy a Yukos felszámolása nem volt más, mint "egy sikeres vállalat arcátlan kifosztása egy, állami kapcsolatokkal rendelkező maffia által". Egyúttal hangsúlyozta, hogy nem vett részt a perben, és személy szerint semmilyen pénzügyi haszna nem fog származni az ítéletből.
Kapcsolódó
Hodorkovszkij hajdan Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik legádázabb politikai ellenlábasa volt, aminek következményeként 10 évet ült börtönben adócsalás miatt. Tavaly decemberben elnöki kegyelemmel szabadult, és rögvest külföldre, Berlinbe repült, onnan pedig hamarosan Svájcba távozott, ahol idén márciusban ideiglenes, de meghosszabbítható letelepedési engedélyt kapott.
A Jukosz jogutódja, a Rosneft (Rosznyefty) olajtársaság közleményt adott ki, amelyben leszögezte, hogy a Jukosz egykori részvényesei semmilyen követeléssel nem léphetnek fel vele szemben a hágai ítélet nyomán. Hangsúlyozta, hogy nem volt részese a pernek, nem tekinthető alperesnek. A Jukosz részvényeinek megszerzése és minden, a volt orosz olajcéggel kapcsolatos ügylete teljes mértékben törvényes volt - hangsúlyozta közleményében a Rosznyefty.
Ahogy korábban beszámoltunk róla, a hágai nemzetközi döntőbíróság 50 milliárd dolláros kártérítést és kamatait ítéltr meg a megszűnt Jukosz orosz olajvállalat volt részvényeseinek. A kilenc évvel ezelőtt elkezdődött jogi perében a hágai döntőbíróság megállapította, hogy az egykor legnagyobb orosz olajvállalat elleni kampány, amely gyakorlatilag annak 2007-es államosításával végződött, politikai indíttatású volt - írta a Reuters.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról