a családi tulajdonban lévő, független légitársaság az előzetesen várt 15 millió eurónál több friss tőke juttatásáról tudott megállapodni. A pénz a társaság várakozásai szerint a következő héten érkezik meg.
Bizakodásra ad okot, hogy jól állnak az előzetes foglalásokkal: a 2019-es nyári menetrendi időszakra egyelőre több foglalás érkezik, mint tavaly ugyanilyenkor. A cég egyben biztosította az utasokat és beszállítóit is, hogy az üzem zavartalan marad - idézi a portál a cég közleményét.
Kapcsolódó
Hozzátették ugyanakkor, hogy a Germania a jövőben felgyorsítja, vagy szükség esetén módosítja a cég átstrukturálásának folyamatát.
A vállalatcsoport charterjáratokat üzemeltet, valamint bérbe ad gépeket személyzettel együtt távolabbi helyekre, például afrikai országokba. Svájci és bolgár leányvállalatával együtt összesen 37 géppel (9 Boeing 737-700-assal, 21 Airbus A319-essel és 7 A321-essel) rendelkezik.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt