A vegyesvállalat szerdán közölte, hogy június végéig végleg leáll a Ford személyautók gyártása az oroszországi Tatárföldön, valamint Szentpéterváron. A Ford Sollers már tárgyalásokat folytat érdeklődőkkel a leningrádi körzetben található autógyárának eladásáról, de nem fedte fel, hogy kikkel egyeztet - írta külföldi hírügynökségekre hivatkozva az MTI.
A társaság áprilisban hozza nyilvánosságra, hogy pontosan milyen feltételekkel válik meg alkalmazottjaitól, akiktől elsősorban azt várja, hogy önként mondjanak fel és ebben az esetben kompenzációt fizet.
A szentpétervári gyár dolgozóit képviselő szakszervezet azt követeli, hogy a munkáltató a dolgozók kétéves bérét fizesse ki. A helyi érdekvédelmi szervezet vezetője szerint a Ford Sollers az oroszországi személyautó-gyártás leállítását azzal indokolta, hogy nem tud konkurálni más gyártókkal.
A cég Szentpéterváron 974, Tatárföldön mintegy 850 embert foglalkoztat.
A Ford volt az első külföldi autógyártó, amely Oroszországban gyárat nyitott. A szentpétervári gyárban a termelés 2002-ben indult. A 2001 októberében alapított Ford Sollers vegyesvállalatban a Ford és a Sollers tulajdoni hányada egyaránt 50 százalék. A Ford Sollers a Ford Focus, a Ford Mondeo, a Ford Fiesta, a Ford Ecosport, a Ford Kuga a Ford Explorer, valamint a Ford Transit modelleket gyártja.
A több mint hatszáz, Oroszországban tevékenykedő európai vállalatot tömörítő AEB előrejelzése szerint idén 3,6 százalékkal nőhet az Oroszországban eladott új személyautók száma. Tavaly csaknem 1 millió 800 ezer új autót értékesítettek Oroszországban, 12,8 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - írta az MTI.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Románc helyett átverés: Magyarországon is megjelentek a Tinder-csalók