Az Emilia-Romagna régió, ahol a Ferrari történelmi központja, Maranello található azt közölte, hogy a tervek szerint felhúznak egy új üzemet, ahol a villamosításra és az alacsony környezeti terhelésű meghajtási rendszerekre fókuszálnak majd - olvasható a portálon.
A teljes beruházásra akár 106 millió eurós állami forrást is igénybe vehetnek - közölte a cég. Mindez egy korábbi megállapodásnak köszönhető, amelyet a Ferrari az olasz gazdasági minisztériummal, az Invitalia állami befektetési ügynökséggel és Emilia-Romagna tartományi kormányával írt alá.
Korábban a Ferrari és a Lamborghini is azért lobbizott, hogy a többi autógyártóhoz képest később kelljen teljesíteniük a villamosításra vonatkozó előírásokat.
Legolvasottabb
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat