Az Axel Springer tulajdonába kerül a Politico mellett a két cég vegyesvállalata, a Politico Europe fennmaradó 50 százaléka és a Politico tulajdonosa, Robert Allbritton alapította Protocol technikai portál is - jelentette be a két kiadóvállalat. Az üzlet értéke - amelyet várhatóan az év végéig kötnek meg - jól értesült források szerint egymilliárd dollár - írja az MTI.
A The Wall Street Journal augusztusban már beszámolt arról, hogy az Axel Springer tárgyalásokat folytat a Politico kiadója tulajdonrészének megvásárlásáról, s már akkor sem zárták ki a teljes kivásárlást sem.
A 2007-ben indított Politico sajtóelemzők szerint az átfogó tudósításaival, gyors posztjaival és a törvényhozásban történtekről szóló reggeli beszámolóival megélénkítette a washingtoni médiát. 2014-ben a lap kiadója az Axel Springerrel közösen hozta létre az európai kiadásért felelős vegyesvállalatot, amely 50-50 százalékos tulajdonrésszel a következő évben brüsszeli székhellyel elindította Policito Europe-ot.
Allbritton, aki 2007-ben részt vett a Politico létrehozásában is, továbbra is a portál kiadója marad és a Springertől függetlenül működteti a kiadót.
Az Axel Springer erőteljesen terjeszkedik az amerikai médiapiacon, elsősorban az előfizetéses hírszolgáltatók területén. 2015-ben körülbelül 500 millió dollárért megvásárolta a Business Insider című portált, tavaly pedig többségi tulajdont szerzett a Morning Brew hírlevél kiadójában.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak