Az SWR (Südwestrundfunk) jelentése szerint a Volkswagen konszern Euro 6 normának megfelelő új dízelmotorjaiba a felhasználási módot felismerő szoftverfunkció (Zykluserkennung) van beépítve. Az SWR állítása szerint konkrétan a dízelbotrányban érintett motortípus, az EA189 továbbfejlesztett változatáról, az EA288-as modellről van szó - írja az MTI.
Az SWR beszámolójában a Volkswagen 2015-ös keltezésű, az EA288-as motorok ciklusfelismerő funkciójának működését részletesen leíró belső dokumentumaira hivatkozott.
Kapcsolódó
A Volkswagen szóvivője már az SWR kérdésére is cáfolta a felvetést. Közölte: az EA288-as dízelmotorral rendelkező autók motorvezérlésében nincs az emissziós értékeket manipuláló ciklusfelismerő szoftver funkció.
A Volkswagen szóvivője a dpa hírügynökség megkeresésére kiemelte, hogy a motorok felhasználási módját szoftveresen felismerni és a működési paramétereit ennek alapján beállítani egyáltalán nem tilos. Ugyanígy meg lehet állapítani szoftveresen azt is, ha a jármű mérőpadon tartózkodik, ennek alapján azonban nem szabad az emissziós értékeket módosítani. Hangsúlyozta: nincs is arra bizonyíték, hogy ilyesmire sor került volna.
Már a Volkswagen dízelbotrányának 2015-ös kirobbanásakor felmerült a gyanú, hogy a botrányban érintett EA189-es motor továbbfejlesztett változata, az EA288 is rendelkezhet az emissziós értékeket manipuláló funkcióval. A Volkswagen már akkor "alapos vizsgálatnak" vetette alá a motortípus mindkét változatát, az Euro 5 és Euro 6 normát teljesítő modelleket és megállapította, hogy egyik sem rendelkezik illegális funkcióval.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz