A Harley-Davidson a motorokat azzal az Alta Motors vállalattal közösen fejleszti ki, amelyben a héten szerzett részesedést. Az ügylet értékét Matt Levatich nem tárta fel.
A kaliforniai startup cég elsősorban kisebb elektromos sportmotorkerékpárokat gyárt 2010 óta. Egyik terméke, a Redshift MXR egy töltéssel akár 96,6 kilométert is képes megtenni, a töltési idő mintegy 90 perc.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót