Kezdetben egy Airbus 330-200 típusú repülőgéppel közlekedtek, most már egy nagyobb, Boeing 777-300 ER gép szolgál az útvonalon.
Öt év alatt több mint 3500 menetrend szerinti járat több mint 900 ezer utast szállított Dubajba, vagy onnan további országokba, mint például Vietnám, Maldív-szigetek, Dél-Korea, Kína, Japán. Az Emirates EK 112-es járata Budapestről 15:00-kor indul és helyi idő szerint 23:20-ra ér Dubajba. Visszafelé az EK 111-es járat 8:50-kor indul Dubajból és helyi idő szerint 11:45-re ér Budapestre.
Kapcsolódó
Az Emirates SkyCargo több mint 35000 tonna árut szállított Magyarországról oda és vissza, köztük főként informatikai berendezéseket, gyógyszereket, jármű- és gépipari alkatrészeket.
A cég 300 magyart foglalkoztat, köztük 165 légiutas kísérő és 4 pilóta. A napi járat mellett a légitársaság 2014-ben egy globális ügyfélszolgálati központot is létrehozott Budapesten - második helyszínként Európában -, amely ma már 115 főt alkalmaz, akik 6 nyelven, magyarul, angolul, németül, olaszul, spanyolul és csehül állnak az utasok rendelkezésére.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról