"A jövőben már nem kizárólag dízelmotorokat gyártó vállalatként fogunk működni" - jelentette ki Frank Hiller vezérigazgató a Reuters hírügynökségnek adott interjúban. Elmondta, hogy Deutz teljes egészében, vagy részlegesen elektromos hajtóművekkel kívánja bővíteni termékpalettáját a mezőgazdasági, építőipari haszongépjárművek és targoncák számára. "Az első ilyen termékeinket 2020-ban fogjuk bemutatni és azonnal nyereségre számítunk " Öt éven belül az új termékek már 5-10 százalékát fogják adni a cég forgalmának.
A vezérigazgató bejelentette egyúttal, hogy a technológiai váltás elősegítése érdekében felvásárolták az alternatív meghajtás technológiákra szakosodott Torqeedo vállalatot. A cég akvizíciójával együtt a Deutz 100 millió eurót invesztál a technológiai fejlesztésbe. Az akvizíciót pozitívan értékelte a tőzsde, az SDax indexben jegyzett Deutz részvény három százalékkal erősödött csütörtökön.
Kapcsolódó
A Deutz saját bevallása szerint világpiaci vezető az elektromos hajó-hajtóművek gyártásában. A tizenkét évvel ezelőtt alapított leányvállalat 130 alkalmazottjával a folyó 2016/2017-es pénzügyi évben várhatóan 25 millió euró forgalmat bonyolít. A cég alapítója és igazgatója Christoph Ballin a Deutz igazgatóságának a tagjaként részt fog venni a több mint százötven éves múltra visszatekintő anyavállalat új technológiai alapokra helyezésének levezénylésében is. "Nagyjából ugyanarról a technológiai kihívásról van szó" - nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek. (A kínaiak durván szigorítanak a szabályokon.)
A Deutz vezérigazgatója szerint egyhamar nem kell számítani a dízelmotorok leváltására elektromos motorokkal, ami a viszonylag alacsony teljesítmény-tartományban veszi majd csak kezdetét és a technológia fejlődésével párhuzamosan terjed tovább a nagyobb hajtóművekre. "A Deutz jövőjét még nagyon hosszú ideig a dízelmotor határozza meg".
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz