A nemzetközi hitelezők 2015-ben, a 2010 óta immár harmadik mentőprogram keretében, 86 milliárd euró hitelt hagytak jóvá a csőd fenyegette Görögország számára. A támogatás folyósításának egyik feltétele egy nagyszabású privatizációs terv végrehajtása volt. Athén azonban belpolitikai események és számos más ok miatt a tervezettől jóval elmaradt, a privatizációs bevétel csupán 4 milliárd eurót tett ki eddig a várt 50 milliárd euró helyett.
A lehetséges vevők között van a dán Moller-Maersk szállítmányozási és olajipari cég tulajdonában álló APM Terminals, a fülöp-szigeteki székhellyel rendelkező International Container Terminal Services (ICTS) kikötő-üzemeltető, a dubai székhelyű P&O Steam Navigation Company (DP World), valamint a japán Mitsui & Co.
A privatizációs kiírás egyik feltétele, hogy a vevőnek 180 millió eurót kell fordítania a kikötő fejlesztésére 2021-ig.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak