Az a légitársaság, amelyik nem válaszol időben a fogyasztóvédelmi vizsgálatot folytató kormányhivatal megkeresésére, egymillió forintos eljárási bírságra biztosan számíthat - mondta György István, Budapest Főváros kormánymegbízottja a műsorban a portál cikke szerint.
A kommunikáció hiánya csak ront a helyzetén a cég, mert ha nem működik együtt, magasabb bírságra is számíthat. Ez akár több százmillió forint is lehet - mondta György István, megjegyezve, hogy a hallgatásba burkolózó vállalatnak nincs magyar nyelvű ügyfélszolgálata. Ebből kiindulva, az Index arra következtetésre jutott, hogy ez a légitársaság a Ryanair lehet.
Kapcsolódó
Fotó: Ryanair
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról