A Bombardier CRJ900-assal üzemeltetett járatok hétfőn, szerdán és pénteken közlekednek majd. E régióban ez lesz az egyetlen új útvonal, amelyet 2016-ban megnyit a Lufthansa.
Az első időszakban 50 százalék körüli kihasználtságra, és több német, mint magyar utasra számítanak. A járat egész évben közlekedik majd - mondta Antal Gábor, a Lufthansa-csoport magyarországi vezetője.
A légitársaság magyarországi üzemelésével kapcsolatban elmondta: 2015-ben rekordszámú, több mint egymillió utast szállítottak a csoport légitársaságai (Lufthansa, Austrian, Swiss, Brussels Airlines, Germawings/Eurowings), ami 7 százalékkal több az előző év azonos időszakához viszonyítva. A legnagyobb mértékben, 28 százalékkal a Brussels Airlines növelte utasforgalmát.
Az elmúlt években 7 milliárd forintot költöttek a debreceni repülőtér fejlesztésére és néhány év alatt megtízszerezték az utasforgalmat, 2015-ben várhatóan 180 ezren fordulnak meg a repülőtéren, 2016-ban pedig megduplázódhat a forgalom - fogalmazott Papp László, Debrecen polgármestere.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról