A Credit Suisse Group AG mintegy 1,1 milliárd dollárnyi oroszországi kitettségről adott tájékoztatást, amelyek tartalmazzák a kihelyezett hiteleik, a bank által nyújtott kereskedelmi finanszírozási tételeket és moszkvai leányvállalatai mérlegét is.
A vagyonát tekintve második legnagyobb svájci bank csütörtökön közölte, hogy 2021 végén mintegy 915 millió dolláros teljes nettó hitelkitettséggel rendelkezett Oroszországgal szemben, amely a befektetési bankja, a svájci részlegének kereskedelmi finanszírozása és a gazdagoknak nyújtott, biztosítékkal fedezett hitelek között oszlik meg. Azt mondta, hogy a kitettség azóta csökkent, számadat megadása nélkül. A biztosítások és egyéb kockázatcsökkentő intézkedések elszámolása előtt a bruttó hitelkockázati kitettség az év végén mintegy 1,66 milliárd dollár volt - írja a WSJ.
Kapcsolódó
Az 1,1 milliárd dolláros kitettség másik része a Credit Suisse két oroszországi leányvállalatában van, amelyek befektetési banki tevékenységre összpontosítanak. Ezek nettó eszköze 210 millió dollár körüli volt 2021 végén. A Credit Suisse a legutóbbi bank, amely oroszországi üzletágának részleteiről számolt be.
A csütörtökön közzétett éves jelentésében a bank közölte, hogy februárban válságkezelési üzemmódba kapcsolt az orosz üzletágánál. Ez a válaszintézkedés magában foglalta a személyzet védelmére, a szankciók végrehajtását, valamint az üzletmenet megszakadásaira való felkészülést és a kiberfenyegetésekre való felkészülést is.
A szankcionált személyekkel szembeni és a piaci kockázati kitettség minimális volt a pénzintézet szerint. Thomas Gottsetin vezérigazgató szerint a bank úgy véli, hogy a kitettséget jól kezelik, és a kapcsolódó kockázatok kezelésére megfelelő megoldásaik vannak.
A Credit Suisse Oroszországgal szembeni kitettsége a korábbi szankciókat követően jelentősen csökkent. 2012-ben az Oroszországgal szembeni nettó hitelkitettség mintegy 8 milliárd dollár volt. Majd 2018-ban a bank mintegy 5 milliárd dollárnyi ügyféleszközöket fagyasztott be, hogy megfeleljen az Ukrajna miatt abban az évben elrendelt amerikai szankcióknak...
A bank hírneve az elmúlt időszakban erősen besározódott, ráadásul jelentős kereskedési veszteségeket kellett elkönyvelnie. Utóbbi nagy részét a Greensill Capital és az Archegos Capital Management kudarca okozta. Ez volt a fő ok abban, hogy a részvényeinek árfolyama a FactSet szerint nemrégiben több mint három évtizedes mélypontjára esett. A másik kísérő probléma pedig az volt, hogy február végén egy nemzetközi újságírócsoport nyilvánosságra hozta a bank belső dokumentumait, amelyekből kiderült, hogy kémekkel, orosz oligarchákkal is bőven üzleteltek, bunkerként rejtegették a vagyonukat.
Ahogy az ukrajnai háború kitört, az is felszínre jött, hogy Svájc második legnagyobb bankja arra kérte a fedezeti alapokat, részvényeseket és más befektetőket, hogy semmisítsék meg a leggazdagabb ügyfeleikről a magánvagyonukkal kapcsolatos dokumentumokat.
A nagyobb rivális UBS Group AG hétfőn közölte, hogy közvetlen kockázati kitettsége - beleértve a hiteleket és a származtatott ügyleteket - az országgal szemben 634 millió dollár volt december 31-én, ami a 21 milliárd dolláros feltörekvő piaci összértékének kis része. További 200 millió dolláros kitettséget jelentenek a hitelek fedezetéül szolgáló orosz eszközök.
Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Máris megvan, ki lesz az ideiglenes pápa az egyházfő nélküli időszakban

Németország hamarosan háborúban állhat Oroszországgal, a történelem dadogni kezdett

Van valami, amivel sakkban tartja a világot: monopolhelyzetben Kína

Halálos áldozatok tömkelegére kell számítani Európában a közeli jövőben

Az élelmiszer ugyan drága, de Trump elvileg nem veszélyes a pénztárcánkra

Egy méltatlanul lesajnált magyar nagyváros lenyűgözte a külföldi utazásszervezőket

Súlyos betegség sújtja a gyerekeket a Dunántúlon, a szülők sincsenek biztonságban

Most jól figyeljen: lehet, hogy már ön is nyugdíjba mehetne

Vészhelyzetben a bérlők, több tízezer embert fenyeget kilakoltatás
