A bank jelenleg 39 ezer teljes munkaidős alkalmazottat foglalkoztat. A pénzintézet 2019 szeptemberében jelentette be tervét 4300 teljes munkaidős alkalmazott elbocsátására. A mostani bejelentés 2300 fős létszámcsökkentés költségterheit fedezi az üzemi tanáccsal a 2021-2023-as évekre létrejött megállapodás alapján.
A bank azonban a január elején hivatalba lépő új vezetés alatt további költségcsökkentő intézkedéseket és az ágazati digitalizáció miatt szükségessé váló szerkezetátalakító programot is életbe tervez léptetni "Commerzbank 5.0" stratégia szerint, amelynek részleteit a jövő év első negyedében hozzák nyilvánosságra. A tervről egyelőre annyit tudni, hogy a fiókhálózat csökkentését és további leépítéseket is tartalmazhat.
A Commerzbank legnagyobb részvényese a 2009-es pénzügyi válság átvészeléséhez szükségessé vált tőkejuttatás óta a német állam. A pénzintézet az idei első kilenc hónapot 162 millió euró veszteséggel zárta, szemben a tavalyi 681 millió euró nyereséggel. A teljes évre a cég vezetése az idén már felhalmozott veszteség további növekedésével számol.
Azt a bejelentésben nem részletezték, hogy mely országokat érinti a létszámleépítés, így nem tudható, mi lesz a bank magyarországi részlegével. Itthon a Commerzbank Zrt-nek a legutolsó adatai szerint 2017-ben 11,642 milliárdos forgalom mellett 1,125 milliárd forintos eredménye volt. Az Opten.hu adatai szerint augusztusban még 138 alkalmazottal működtek, ami októberre 127 főre csökkent.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket