A kombik piaca már most sem mondható stabilnak, és a villanyautókra való átállás közepette kockázatos lenne bizonytalan modellváltozatokba fektetni, főleg, hogy az elektromos fejlesztések jelenleg önmagukban is borzasztó költségesek - írja a Totalcar Markus Schäfer, a Mercedes operatív működéséért felelős vezetője Autocarnak adott interjúját idézve.
Schäfer nyilatkozata összhangban van Gorden Wagener, a cég formatervezési vezetőjének múlt heti nyilatkozatával. amelyben az új EQ modellek sajátos formáját indokolta meg: a padlóba épített akkupakkal egyszerűen nem néz ki jól a hagyományos szedán forma, ugyanez valószínűleg a kombik esetében is hátráltató tényező, mivel a magasított kombi tulajdonképpen egyenlő az SUV-vel. Két külön járművet hasonló céllal és formával - redundáns lévén - senki nem fog gyártani.
Kapcsolódó
A kombik ellen szól, hogy a puttonyos forma főleg Európában népszerű, míg az SUV-k globálisan uralják az eladásokat, egyetlen piacért pedig nem éri meg eurómilliárdokért fejlesztett modellváltozatokat a kínálatban tartani.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Diplomáciai szolidaritás: francia és kanadai konzulátus nyílik a Trump által áhított földön