Eladja regionális újságjait, női magazinjait és tévéújságjait a német Axel Springer AG a Funke Mediengruppe GmbH-nak (azelőtt WAZ Mediagruppe) 920 millió euróért. Európa legnagyobb kiadóvállalata mostantól még erőteljesebben a digitális médiára akar koncentrálni - a nyomtatott lapok közül csak a Bild és a Die Welt lapcsaládot tartják meg. A vevő a Bloomberg értesülése szerint 660 millió eurót legkésőbb 2014. június 30-áig törleszt, a maradékot hosszú távú hitelként kapja az eladótól.
Az üzlet nagyon tetszett a befektetőknek: az Axel Springer részvényei 12 százalékkal drágultak a bejelentés nyomán. A lapátra került sajtótermékek tavaly 512,4 millió euró bevételt és 18,5 százalékos EBITDA-rátát hoztak a cégnek, míg a csoport 3,3 milliárdos teljes forgalmát 19 százalékos EBITDA-aránnyal bonyolították le. Eközben ráadásul a digitális termékek bevétele 22 százalékkal, 1,17 milliárd euróra ugrott, így az ágazat az Axel Springer történetében először nagyobb bevételt hozott a hagyományos lapok kiadásánál. A divízió profitja másfélszeresére, 243 millió euróra emelkedett.
Magyarországon is nyomulnak
Az Axel Springer minél előbb szeretné visszahódítani a magazinjaitól és regionális újságjaitól az internetes médiához pártolt olvasókat. Különösen fontosnak tartják a meghatározott területekre, az ingatlanokra, az autókra, az állásokra koncentráló hirdetések visszaszerzését, aminek érdekében szakportálokat vásárolnak. A múlt évben elindítottak egy továbbképzési programot, amelyben a kiadóhoz tartozó vezető újságírók az egyesült államokbeli Szilícium-völgybe költöznek egy-egy hónapra, hogy órákat vegyenek kezdő (start up) cégek alapítóitól és a Stanford Egyetem oktatóitól.
Az Axel Springer Magyarországon a magazinok és a helyi lapok piacának jelentős szereplője. A Funke Mediengruppe az Ost-Holding leánycégen keresztül a HVG mellett a Pannon Lapok tulajdonosa is - emlékeztetett a hvg.online.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott