Az ügyben a délkelet-brazíliai Minas Gerais állam törvényszékéne eljáró Elton Pupo Nogueira bíró konkrét kártérítési összeget ugyanakkor nem állapított meg.
A törvényszék szerint ugyanis "egyelőre nem tudták kizárólag technikai-tudományos feltételek alapján számszerűsíteni" a keletkezett károkat. A brazil igazságügyi minisztérium korábban összesen 11 milliárd reált (mintegy 830 milliárd forint) zárolt a világ legnagyobb vasérckitermelő vállalatának vagyonából a gátszakadás okozta károk megtérítésére. A bíróság fenntartotta a vagyonzárlatot - írta a portál.
A Minas Gerais állambeli Brumadinho közelében január 25-én történt katasztrófában 13 millió köbméternyi, bányászati melléktermékekkel teli iszap ömlött ki, amely egy helyi geológus szerint környezet- és egészségkárosító anyagokat is tartalmaz, egyebek között higanyt, kadmiumot és arzént.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt