Kilenc amerikai nagybankkal már meg is állapodott a Google, hogy egy kizárólag a Google Pay felületén keresztül elérhető mobilos bankszámlát indítsanak - írja a The Verge-re hivatkozva a Forbes.
A felület 2021-ben már elindul a techóriás tervei szerint, első körben a Citi és a BBVA bankoknál. A bankok szolgáltatnák a betétbiztosítást, számlavezetést és minden pénzügyi backend-szolgáltatást, míg a Google reszortja az interfész, a felhasználói felület és minden frontend-technológia. A Google így lényegében nem fér hozzá majd a számlahasználattal járó óriási adathalmazhoz - ahogy az a Google Pay mobilos fizetéseinél is így van. A Google egyébként nem az első belépő a számlavezetési piacon: az Apple idén indította saját hitelkártyáját, az Apple Cardot.
A leginkább nem is a bankoknak kell aggódniuk az ilyen szolgáltatások miatt - mint látszik a Google nem veszi át a szerepüket -, hanem inkább a Revoluthoz és a Transferwise-hoz hasonló kisebb szereplők fulladhatnak meg a nagyon megjelenése miatt.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak