Megszűnnek a roamingdíjak a nyugat-balkáni országok között csütörtöktől – közölte Milan Dobrijevic, az illetékes szerb minisztérium államtitkára kedden – írja a vhg.hu.
Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Észak-Macedónia és Albánia 2019 áprilisában állapodott meg arról, hogy eltörlik a telefonos barangolási díjat egymás között.
Ez azt jelenti, hogy a hívások kezdeményezése, a szöveges üzenetek küldése és az adathasználat is ugyanannyiba kerül majd az érintett térségben, mint a felhasználó saját országában.
A nyugat-balkáni országok 2014-ben egyeztek meg, hogy előbb csökkentik, majd teljesen eltörlik a roamingdíjakat a régióban. A lépést a jószomszédi viszony melletti elköteleződésnek tekintik a felek, valamint a kapcsolatok további erősödését várják tőle.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók