A legnagyobb orosz bank a betegeskedő francia-belga Dexia S.A.-tól megvette a török DenizBank részvényeinek 99,85 százalékát 3,02 milliárd euróért. Az üzletet a hét végén zárták le. Fontos része ez a Sberbank külföldi terjeszkedésének, amelynek köszönhetően nyereségének a jelenlegi 2 százalék helyett 7-8 százalékos része származhat az anyaországon kívülről - írta a Vesztyi. Dexia az üzlet miatt a harmadik negyedévben 744 millió eurós veszteséget szenved el, alaptőkéje viszont 638 millióval emelkedik. A DenizBank a hatodik legnagyobb török magánbank, amelynek leánybankjai vannak Ausztriában és Oroszországban is - emlékeztetett a MarketWatch.
A Sberbank - amely februárban 630 millió dollárért megvette az osztrák Volksbank külföldi ágazatát - terjeszkedésének újabb színhelye Belarusz, ahol 1 milliárd dolláros hitelt nyújtott a Belaruskalinak, és részt vesz egy hamuzsír-telep kitermelésében. A belarusz gyár a világ hamuzsír-alapú műtrágya gyártásának harmadát adja a Mining.com szerint.
Az orosz bank az év első nyolc hónapját 239,4 milliárd rubeles (7,41 milliárd dollár) nyereséggel zárta, 6 százalékkal meghaladva a tavalyi év azonos időszakáét, amit elsősorban a nettó kamatnyereség 26,2 százalékos növekedésének köszönhetett. Augusztusban a vállalati hitelkihelyezések 1,2, a lakosságiak 3,3 százalékkal emelkedtek.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton