A francia gyártó közleményében elismerte, hogy problémák vannak az utastájékoztató rendszerrel, és jelezte: a leállásokat szoftveres hiba okozza. Az Alstom azt írta, a hibákat folyamatosan javítják, és vizsgálják a program frissítésének lehetőségét a többi, már forgalomban lévő szerelvényen, ezt garanciális javításként térítésmentesen végzik el. A cég hozzátette: a javítás nem késlelteti a 2-es vonal új szerelvényeinek forgalomba állítását és nem veszélyeztetheti az utasok biztonságát.
A Metróért Egyesület hétfőn Facebook-oldalán arról írt - és az elmúlt hetekben többször is beszámolt hasonló esetről - , hogy egy Metropolis szerelvény utastájékoztató és vészjelző rendszere meghibásodott, ezért annak ki kellett állnia a forgalomból. Hétfőn azt közölték, hogy reggel ki kellett szállítani az utasokat a Stadionok állomásnál az Alstom egyik metrószerelvényéből az említett hiba miatt.
Vasárnap egy még próbafutást végző Alstom szerelvényt egy másik metróval kellett az alagútból kihúzni, mert az - vélhetően szintén szoftveres hiba miatt - nem tudott továbbhaladni a Keleti pályaudvartól az Örs vezér tere felé. Emiatt egy szakaszon egy órán keresztül pótlóbuszok közlekedtek.
Az MTI megkeresésére vasárnap a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV azt közölte, új járműnél még előfordulhatnak kisebb meghibásodások, amelyek csak a forgalomban mutatkoznak meg, de a gyártótól csak hibamentes szerelvényeket vesznek át. Hozzátették: az eddig felmerült problémák könnyen kezelhető rendellenességek voltak, az utasok biztonságát veszélyeztető hiba nem fordult elő.
Az Alstom cég 22 szerelvényt gyárt a 2-es metróvonalra 150 millió euróért, az első szerelvény szeptember elején állt forgalomba Budapesten.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Kiderültek a januári rezsistop részletei: így kompenzál a kormány
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Leállt az M3-as metró