A drágakövet egy neve elhallgatását kérő licitáló vette meg, az árverést a Sotheby's a világjárvány miatt tartotta az interneten.
A gyémántot egy 271 karátos kőből vágták ki, melyet 2018-ban fedeztek fel Kanadában - számolt be róla a BBC nyomán az MTI.
Eddig mindössze hét olyan gyémántot árvereztek el, amely hasonló minőségű volt és meghaladta a 100 karátot. Ezen kívül először adtak el gyémántot online aukción.
A japán gyűjtő, aki megnyerte a licitharcot, kisebbik lánya után Maiko Starnak nevezte el a drágakövet - írta a Sotheby's. A név hátterében családi hagyomány áll: tavaly ugyanez a japán gyűjtő egy másik Sotheby's-árverésen vásárolt értékes gyémántját nagyobbik lányáról Manami Starnak nevezte el.
Az eladó nem határozta meg a minimális árat, amennyiért már eladná a drágakövet. A Sotheby's leírása szerint "semmi sem túlzás, ami a gyémánt tisztaságát és szépségét írja le".
Tobias Kormind online ékszerkereskedő szerint "alkalmi vétel" volt, az eladó "bátor döntése", hogy nem szab meg minimális árat, "végül visszaütött rá".
2017-ben egy 163 karátos gyémánttal díszített nyaklánc 33,7 millió dollárért kelt el a Christie's genfi aukcióján. Ugyanebben az évben egy alig 19 karátos, ritka rózsaszín gyémánt 50,3 millió svájci frankért (16,8 milliárd forint) talált vevőre, ez a karátonkénti legmagasabb árverési ár a világon.
Huge Canadian white diamond sells for $20.9 million in Hong Kong online auction https://t.co/ywZqFhgmBj pic.twitter.com/tSBV950UID
- BNN Bloomberg (@BNNBloomberg) October 5, 2020
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról