Ukrán polc nevű kezdeményezéssel rukkolt elő az Asda, a brit szupermarketlánc ennek keretében ukrán élelmiszermárkákat kínál vásárlóinak, hogy így segítse a háború sújtotta ország feldolgozóiparát – írja a Grocery Gazette.
Az ötlet megvalósulása ukrán élelmiszergyártók, kormányügynökségek és brit, uniós, valamint amerikai kiskereskedések együttműködésének eredménye, miután az ukrán export jelentősen visszaesett az orosz támadás következtében.
Többek között a Myronivsky Hliboproduct csirkehúst gyártó vállalat, a Yogoda teamárka és a Vista tejipari ellátó termékei is felkerülnek majd az ukrán polcra. A kezdeményezéshez csatlakozik majd a tervek szerint a német Aldi és az amerikai Costco is.
"A nagy-britanniai vásárlók hamarosan láthatják majd az ukrán polcokat a vezető áruházláncokban" – mondta a Ucare néven futó együttműködés szóvivője.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a héten hívta fel arra Ukrajna nemzetközi partnereinek a figyelmét, hogy számításaik szerint az országnak 2023-ban havi 3-4 milliárd dollárra lesz szüksége a gazdasága működtetéséhez.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják