Az Axel Springer tavaly 3,04 milliárd euró, az egy évvel korábbinál 8,4 százalékkal nagyobb értékesítési árbevétel mellett 507 millió euró, 11,6 százalékkal magasabb EBITDA eredményt (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) ért el, nettó nyeresége pedig egyharmadával, 235 millió euróra emelkedett.
Az internetes apróhirdetés üzletág eredménye tavaly 35,2 százalékkal 221 millió euróra emelkedett és ez adta a konszern EBITDA eredményének 44 százalékát. A konszern vezetése az előző évivel megegyező, részvényenként 1,80 eurós osztalék fizetésére tesz javaslatot.
A befektetők azonban csalódással fogadták az adatokat, az Axel Springer részvénye Frankfurtban a korai kereskedésben több, mint négy százalékkal gyengült.
A 2015-ös évre a konszern vezetősége a forgalom alacsony vagy közepes egyszámjegyű százalékos növekedését várja, a nyereség viszont várakozásaik szerint magas egyszámjegyű százalékos mértékben emelkedik majd.
Idén az év legnagyobb eseménye a konszern életében az Axel Springer SE betéti részvénytársasággá (Kommanditgesellschaft auf Aktien, KGaA) való átalakítása lesz, ami amellett, hogy megerősíti a Springer család felügyeleti jogkörét a vállalatirányításban, nagy tőkebevonást is lehetővé tesz intézményi befektetőktől.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak