Bár az észak-amerikai mozikban a várakozásoktól elmaradva nyitott a Paul Rudd főszereplésével készült A hangya című film (60-65 millió dollárt vártak tőle), a nemzetközi piacokon - ezen a hét végén 37 országban mutatták be - 56,4 millió dollárt hozott, jóval többet, mint az Amerika kapitány vagy a Thor.
A világ legkisebb szuperhőse így letaszította a jegybevételi lista éléről a Minyonok (Minions) című rajzfilmet, amely múlt heti bemutatásakor az animációk minden idők második legnagyobb nyitó hétvégi jegybevételét hozta. A rajzfilm ezen a hétvégén 50,2 millió dolláros jegybevétellel zárt, és eddig 216,7 millió dollárt forgalmazott az észak-amerikai mozikban.
Felülmúlta viszont a várakozásokat az Amy Schumer főszereplésével készült Kész katasztrófa című komédia, amelynek forgatókönyvét is Schumer írta. A Universal stúdió 35 millió dolláros költségvetésű filmjétől 20 millió dolláros nyitóhétvégét várt, ám a becslések szerint a jegybevétel elérte a 30,2 millió dollárt.
A Pixar és Disney Agymanók című animációja került a box-office lista negyedik helyére 11,7 millió dollárral, ami azt jelenti, hogy bemutatása óta már 306,4 millió dollárt forgalmazott a hazai mozikban és 490,1 millió dollárt globálisan.
A Jurassic World lett az ötödik 11,4 millió dolláros jegyeladással, ami a Universal számára 611,1 millió dolláros hazai bevételt jelent, nemzetközileg pedig 1,513 milliárd dollárt, amely minden idők negyedik legnagyobb jegybevételét jelenti.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?