Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója csütörtökön a részvényesek éves közgyűlésén azt mondta, hogy a legnagyobb vásárló továbbra is Németország volt, amely 1,5 milliárd köbméterrel növelte orosz gázimportját. A Gazprom-vezető kiemelte még, hogy a lengyel gázvásárlás 1,3 milliárd köbméterrel, a francia pedig 1,4 milliárd köbméterrel nőtt az idei első hat hónapban a tavalyi azonos időszakkal összehasonlítva.
A Gazprom szerdán ismertetett egyik dokumentumában az szerepelt, hogy a cég idei költségvetése ezer köbméterenként 199 dolláros átlagos gáz exportárra épül. Ez jóval alacsonyabb a tavalyi 234 dollárnál.
A Gazprom a kőolaj árához köti az exportra szánt gáz árát 6-9 hónap eltolódással.
A dokumentumból az is kiderült, hogy idén 8,9 milliárd dollár, 2017-ben 6,5 milliárd dollár, 2018-ban pedig 10,5 milliárd dollár, három év alatt így összesen 25,9 milliárd dollár adósságot kell visszafizetnie a Gazpromnak.
Alekszej Miller csütörtökön a részvényesek éves közgyűlésén emlékeztetett arra, hogy tavaly csökkent az európai gáztermelés, és ekkor a Gazprom gázexportja a térségbe 8 százalékkal 159,4 milliárd köbméterre emelkedett. Az európai gázkereslet 31 százalékát fedezte tavaly a Gazprom, ami rekordnak számít - mondta az orosz cégvezető, aki szerint a Gazprom-részesedés idén tovább nőhet.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Horror az orosz kórházban: halott emberek szerveit és csontjait árulták
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Riadó! Szennyezett tápszerek kerültek forgalomba
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt