A nagyobb turistahajók Budapesten vagy Bécsben vesztegelnek, Pozsonyba autóbuszokkal viszik a kirándulókat, és egyre nagyobb gond az elszállásolásuk. A szlovák fővárosban már buszokkal szállítják a nyaralókat - írja az Infostart a Bratislava Tourist Board szervezet jelentése alapján.
A problémát az augusztusi alacsony vízállás jelenti: a nagyobb merülésű hajók nem tudnak kifutni, nem megfelelő a Hainburg melletti szakasz Bécs és Pozsony között, illetve Bőstől Budapest irányában sem.
Kapcsolódó
A szlovákoknál problémát jelent a busszal Pozsonyba érkező vendégek elszállásolása is: sok nap 180 vendéget kell elszállásolni, de a szállodák kapacitása korlátozott a főszezonban. A pozsonyi utazási irodáknak ezen kívül meg kell oldaniuk a turisták és a csomagok repülőtérre szállítását is.
A Pozsonyban is megálló hajókon utazók száma egy turistaszezonban eléri a 600 ezer főt.
A hőség és a kevés csapadék okozta szárazság Csehországban már a háztartásokat is érinti. Néhány régióban megtiltották a medencék feltöltését ivóvízzel, de ugyanez vonatkozik a kerti locsolásra is - írja a portál. Itthon egyelőre csak az észak-magyarországi régióban adtak ki emiatt rendkívüli figyelmeztetést.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Horror az orosz kórházban: halott emberek szerveit és csontjait árulták
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit