A bukaresti kormány olyan rendelet elfogadását tervezi, mely kötelezné a kiskereskedőket, hogy egységesen két lejjel (135 forint) emeljék meg az újrahasznosítható csomagolásban értékesített termékek árát. Ezt az összeget kapná vissza a vevő, ha visszavinné a csomagolóanyagot, főként üveget - tudósított a rendelettervezet társadalmi vitájának elindulásáról a Maszol.
A termékek árcímkéjén külön fel kellene tüntetni a betétdíjat, hogy a vevő tudja, miért fizet többet - ideiglenesen. A magyar nyelvű hírportálnak nyilatkozó szakértők ugyan jónak tartják a kezdeményezést, ám úgy látják, hogy a végrehajtással gondok lesznek.
Kapcsolódó
Macerás pluszfeladatok
Az áruházaknak lehetővé kell tenniük a visszaváltást és gondoskodniuk kell a begyűjtött anyagok tárolásáról és kezeléséről. A kis boltok esetén ugyan könnyítés, hogy csak a náluk vásárolt termékek csomagolóanyagait kellene visszaváltaniuk, de a pluszfeladat ellátása meghaladhatja az erejüket.
A szakértők attól is tartanak, hogy a vevők sokallni fogják a betétdíjat, s ezért inkább eldobható csomagolású termékeket vásárolnak. Ez azt jelentené, hogy több műanyag kerülne a környezetbe, azaz a betétdíjas értékesítés szándékával szemben nem védené, hanem - közvetve - károsítaná a környezetet.
A fotó forrása: Katona Vanda/Napi
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat