Amelyet az olimpiai mozgalom hosszú történetét tanulmányozva a legkényesebb esetek közé lehet sorolni. A lehetséges lépések egyik nagyon is rosszul hangzó változata szerint az államilag szervezett doppingolással vádolt ország sportolói nem vehetnek részt a közelgő phjongcshangi téli olimpián, tekintet nélkül arra, hogy soraikban hányan követtek el doppingvétségeket, illetve hányan nem. Egy ilyen szankciónak súlyos következményei lehetnek - állapította meg.
Egy újabb bojkott?
Értesüléseim szerint három lehetséges döntés születhet december 5-én és 6-án a Végrehajtó Bizottság ülésén. Amennyiben a határozat elmarasztaló lesz, megismétlődhet Los Angeles, amikor 1984-ben a sportolóikra leselkedő veszélyre hivatkozva a Szovjetunió bojkottálta az amerikai földön megrendezett nyári olimpiát. Remélem, hogy ez semmiképpen sem fog bekövetkezni, bár a jelenlegi helyzet olykor a hidegháborúra emlékeztet - írta közleményében a sportvezető.
Dönthetnek úgy is, hogy az orosz sportolókat csak azzal a feltétellel engedik rajthoz, ha az olimpiai bizottságuk 50 millió dolláros összeget utal át a NOB-nak, amelyet aztán az utolsó centig a doppingellenes küzdelem céljainak megvalósítására használnának fel. Végül az is megtörténhet, hogy az orosz versenyzőket ugyan rajthoz engedik, ám Oroszországnak tudomásul kell vennie, hogy a nemzeti színek képviselőinek ismét nem a saját lobogójuk alatt kell felvonulniuk.
Egy biztos: az orosz sportolókat a téli játékok rajtjáig, aztán pedig a versenyek alatt folyamatosan ellenőrizni fogják, többször, mint bárki mást, és olyan gyakorisággal, amit akár hajtóvadászatnak is lehet nevezni. A mintavételekben az orosz ellenőrök nem vehetnek részt, a levett mintákat pedig egytől-egyik más országok akkreditált laboratóriumaiban analizálják majd, ugyanis a moszkvai működését felfüggesztették.
Schmitt Pál nem ért egyet azzal, hogy egy műkorcsolyázóra vagy egy csúszó korong (curling) versenyzőre ugyanúgy tekintenek, mint például egy jégkorongozóra, vagy egy sífutóra, mint ha a doppingolás veszélye ezekben a sportágakban azonos lenne.
Soha nem voltam a kollektív büntetés híve. Igazságtalannak tartom, ha egy ország minden sportolóját egy kalap alá veszik. Ebben az esetben azért, mert az Agenda 2020 is az ártatlan sportolók védelméről szól. A mostani helyzet ugyanakkor annyira elmérgesedett, hogy már-már robbanásveszély fenyeget - hangsúlyozta Schmitt Pál.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat