Aki mezőgazdasággal foglalkozik, az tudja, hogy mindig van valami, ami veszélyezteti a jó termést, és ezzel a jó bevételt: vagy a sok eső, vagy a szárazság, vagy a kártevők, vagy túl sok termés, vagy a túl kevés. Ugyanez a helyzet a pénzügyi befektetőkkel: hol a geopolitikai kockázat nagy, hol kamatok alakulnak rosszul, hogy túl kicsi a likviditás, hol túl nagy. Mindig van valami, amin bukni lehet.
Ki gondolná, hogy egy az előbbiekhez hasonló, végzetes kockázat fenyegeti a nagy generáció, azaz a második világháború utáni másfél évtizedben született korosztály tagjait - írja Ben Carlson pénzügyi befektetési szakértő a Bloombergen megjelent tárcájában. Carlson szerint a legnagyobb veszély, ami a baby boomhoz tartozókat fenyegeti, hogy idős koruk későbbi szakszára kifutnak a pénzükből.
Kapcsolódó
Rossz lehet, ami jó
Miután az életkilátások javulnak, azaz ennek a generációnak a tagjai általában tovább élnek, mint a szüleik, megnőtt a kockázata annak, hogy az idős korukra félretett pénzük, ha nem forgatják jól, egyszer csak elfogy. A probléma óriási voltát mutatja, hogy a következő 19 évben csak az USA-ban naponta átlag tízezer (összesen nem egészen 70 millió) ember megy nyugdíjba.
Az öregedés a befektetői gondolkodás szempontjából kétélű fegyver - véli a szakértő. Egyrészt a tapasztalatok felhalmozódásával az emberek többsége megtanulja elkerülni a sokba kerülő hibákat. Másrészt viszont, az idő előrehaladtával egyre nagyobb a szellemi leépülés veszélye. A legfrissebb kutatások szerint a korosodás és a rossz pénzügyi döntések között egyértelmű összefüggés van.
Pénzügyi írástudás
A fokozatos demenciával fokozatosan nő az a kockázat, hogy valaki pénzügyi szempontból írástudatlanná válik. Emellett az idősekre jellemző az óvatosság, ami azzal jár, hogy olyan befektetési döntéseket hoznak, amelyek nyomán vagyonuk hozama elmarad az inflációtól. A legnagyobb gond azonban talán az, hogy a nyugdíjasok nincsenek tisztában képességeik lemorzsolódásával.
A történet végén az idősek lehetnek saját maguk legnagyobb ellenfelei, mármint akkor, mikor egyre romló szellemi állapotban megpróbálnak navigálni a pénzügyek között. Akinek jobban ment a sora az életében, arra nagyobb veszélyek leselkednek, mert várhatóan tovább fog élni, mint gyengébb anyagiakkal rendelkező társai, így hosszabb ideje lesz a pénzügyi csőd elérésére.
Jó tanácsok
Az első jó tanács, ami a nyugdíjasoknak adható, hogy egyszerűsítsék le pénzügyi megtakarításaikat, már ha rendelkeznek ilyenekkel. Ahhoz, hogy a kamatok, a hozamok, az ezekhez kapcsolódó adók és minden egyéb ne nyomja agyon őket, jól teszik, ha csökkentik számláik számát, kiszámíthatóvá teszik csekkjeik kifizetését és akár naplót vezetnek pénzügyeikről.
További lehetőség a többgenerációs pénzügyi tervezés. Az elhülyülés ellenszere lehet, ha az idős ember bevonja pénzügyeinek intézésébe a gyerekeit. Ez egyben segít abban is, hogy felkészüljenek saját nyugdíjas koruk pénzügyi kihívásaira. A kinek, mennyije van típusú beszélgetéseket családon belül sokan kerülik, ám ezen érdemes változtatni, amikor egyes családtagok befektetési készségei hanyatlani kezdenek.
Végül adódik a megbízható befektetési szakértő igénybevételének lehetősége. A szakember vagy a hozzáértő cég megbízása enyhíti az szellemi elgyengülésből fakadó kockázatot.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)