A washingtoni munkaügyi minisztérium pénteken nyilvánosságra hozott adatai szerint a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma 33 ezerrel esett vissza, miközben elemzők 90 ezres bővülésre számítottak. Utoljára 2010 decemberében fordult elő, hogy csökkent a foglalkoztatottság - írta az MTI.
A foglalkoztatottak számának augusztusi növekedését a minisztérium a felülvizsgálat után 156 ezerről 169 ezerre emelte.
A munkanélküliségi ráta viszont 4,4 százalékról 4,2 százalékra csökkent, ami 2001 februárja óta a legalacsonyabb érték.
A munkaképes korú népességben a gazdaságilag aktív szereplők, azaz a foglalkoztatottak és a munkanélküliek aránya júliusban 63,1 százalékra emelkedett az előző havi 62,9 százalékról.
Az átlagos órabérek augusztushoz képest 0,5 százalékkal, tavaly szeptemberhez képest pedig 2,9 százalékkal emelkedtek. Elemzők szerint ahhoz, hogy az infláció elérje az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) 2 százalékos célszámát, az átlagos órabérnek éves szinten legalább 3 százalékkal kell növekednie.
Augusztusban éves összevetésben 2,5 százalékos, havi szinten pedig 0,1 százalékos átlagbér-emelkedést mértek. A szeptemberre vonatkozó elemzői várakozások 2,5 százalékos éves és 0,3 százalékos havi növekedést valószínűsítettek. Az átlagos heti munkaidő az előző havi 34,4 órával megegyező szinten maradt szeptemberben.
A vegyes foglalkoztatottsági adatok valószínűleg nem lesznek hatással azokra a várakozásokra, hogy a Fed decemberben kamatemelést hajt végre. Janet Yellen Fed-elnök szeptemberben figyelmeztetett, hogy a hurrikánok "jelentősen" ronthatják a foglalkoztatottságot, de reményei szerint a természeti csapások hatása viszonylag gyorsan kifut.
Címlapkép forrása: Getty Images/Joe Raedle
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra