Júniusban ugyanilyen mértékű éves inflációt mértek, ami váratlan lassulás volt a májusi 2,9 százalékos adat után - írta az MTI.
A brit statisztikai hivatal szerint az infláció változatlan éves üteme elsősorban az üzemanyagárak további csökkenésének köszönhető, amelynek hatását bizonyos áruk és szolgáltatások - ruhaneműk, háztartási cikkek, gáz és az elektromos áram, valamint az élelmiszerek és a nem alkoholos italok - áremelkedése sem tudta ellensúlyozni.
Kapcsolódó
Az infláció már hosszabb ideje meghaladja a 2 százalékos inflációs célt.
A brit európai uniós tagságról tartott 2016-os népszavazás óta tapasztalt fontgyengülés jelentős nyomást gyakorol a cégekre, amelyek az emiatt keletkező költségek egy részét áthárítják a fogyasztókra. A kőolaj árának utóbbi időben tapasztalt emelkedése és a font euróval szembeni gyengélkedése, valamint a gazdasági növekedés lassulása mind a fogyasztói árak növekedéséhez vezethet - vélekedtek szakértők, akik arra számítanak, hogy az infláció jövő év elején éri el csúcspontját, a következő két évben pedig 2,6 százalék körüli lesz.
A brit jegybank augusztus elején közzétett előrejelzésében őszre 3 százalék körül tetőző inflációt prognosztizált.
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön