Aki éhezésének enyhítésére kis mennyiségű élelmiszert lop, az nem követ el bűncselekményt - idézte az olasz legfelsőbb bíróság állásfoglalását a BBC. A legfelsőbb bírói fórum az ukrán hátterű Roman Osztrjakov ügyében bírálta felül a korábbi bírósági döntést.
Osztrjakov még 2011-ben 4,07 euró értékben (mintegy 1300 forint) sajtot és kolbászt lopott egy szupermarketben. Az elrejtett élelmiszerrel úgy akart távozni, hogy csak a kosarában lévő ropiért fizetett. Az áruház biztonsági szolgálatát egy másik vevő figyelmeztette a lopásra.
Legalább ne ennyit!
A bíróság malmai Olaszországban is lassan őrölnek, ezért Osztrjakovot csak 2015-ben ítélték el. Hat hónapos börtönbüntetést kellett volna leülnie és 100 euró bírságot kellett volna befizetnie. A szerencsétlen ember eredendően enyhítésért akart fellebbezni.
Ezt arra alapozta volna, hogy nem távozott a helyszínről, miközben felvették az esetről a jegyzőkönyvet, ezért valójában csak lopás kísérletével vádolható. A legfelsőbb bíróság azonban teljesen megsemmisítette az ítéletet.
Nem kellene éhezniük
A testület jogi álláspontjának alapja az a megállapítás volt, miszerint a fennmaradás joga megelőzi a tulajdonhoz fűződő jogot. Mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy egy civilizált országban a legrosszabbul élő embereknek sem kellene éheznie.
A körülmények, amely között az eset történt, világossá teszik, hogy a kis mennyiségű élelmiszer eltulajdonításával a vétkes éhezését akarta csillapítani. Emiatt szükséghelyzetben volt - derül ki az ítéletből. Az olasz Corriere della Sera az üggyel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy Olaszországban naponta több mint 600 ember süllyed le a szegénység szintjére.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Belehúzott estére a forint, így zárta a napot
Forrong a főváros: oktatási szakszervezetek tüntettek a kormány intézkedései ellen
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el