Az olasz államkötvények hozama ma már a 6,3 százalékot is súrolta, utoljára 1997 táján - tehát még bőven a líra idejében - járt ebben a magasságban. A tízéves papírok német kötvényekhez mért spreadje reggel az euró bevezetése óta nem látott csúcsra, 388 pontra emelkedett a tegnapi zárásban kialakult 354 pontról.
A stabilitási bizottságban a belpolitikai harcokban meggyengült pozíciójú Tremonti mellett részt vesz egyebek közt a gazdasági minisztérium egyik kulcsfigurája, Vittorio Grilli főigazgató, valamint a jegybank hasonló posztot betöltő szakembere és a milánói tőzsdefelügyelet, a Consob vezetője.
Kapcsolódó
A piacok leginkább azt várják, derüljön ki, hogy valaki képes kézben tartani az olaszországi fejleményeket - mondta a Reuters helyi kiadásának egy nagy olasz bank szakembere. Ha senki nem szólal meg, akkor úgy tűnhet, irányítás nélkül maradt az ország. Az olasz kormányfő, a számos botrányt, illetve koalíciós belharcot túlélt Silvio Berlusconi holnap áll a képviselőház elé, hogy beszámoljon a gazdasági helyzetről, de ő már nem számít olyan erős embernek, aki le tudna vezényelni egy válságkezelést. A politikai űrt most a 86 éves Giorgio Napolitano államfő próbálja részben betölteni: a volt kommunista vezető ma reggel is konzultált Mario Draghival, az olasz jegybank kormányzójával - aki ősztől az ECB feje lesz - , emellett elhalasztotta nyári vakációja megkezdését.
Olaszországot már jó ideje emlegetik az európai válság egyik lehetséges következő áldozataként, hiszen az államadóssága közelíti a GDP 120 százalékát - igaz, ez többségében belső adósság - , a GDP pedig egy évtizede alig növekszik.. Az eurózóna harmadik legnagyobb gazdaságának számító ország méretére azonban szakértők szerint nem lehet mentőakciót szabni a mai eszközökkel - fundamentális okokból nem is igazán szorulna rá, hiszen költségvetési helyzete sokkal jobb nemcsak az eddig megmentettékénél, hanem számos stabilnak tartott uniós országénál is.
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás