Tavaly decemberben az Európai Unió Bírósága megsemmisítette a valós vezetési feltételek melletti kibocsátások vizsgálatára vonatkozó, 2017 szeptemberében bevezetett uniós jogszabályok egyes rendelkezéseit.
A bíróság megítélése szerint ugyanis az úgynevezett megfelelési tényezőket nem az uniós bizottságot végrehajtási hatáskörrel felruházó, úgynevezett komitológiai eljárással, hanem rendes jogalkotási eljárás keretében kellett volna elfogadni. A megsemmisítés részleges volt, az RDE-szabályozási csomag úgynevezett megfelelési tényezőkről rendelkező paragrafusait érintette.
A szabályozás szerint a gyártóknak az újonnan gyártott gépjárművek esetében 2019 szeptemberéig kellett volna a laboratóriumi teszteredmények és a normál használat során mért járműteljesítmény közötti eltéréseket legfeljebb 2,1-es (110 százalékos) megfelelése csökkenteniük. A bizottság azt szeretné, hogy az új modellek esetében 2020 januárjáig (az összes új gyártású gépjármű esetén 2021 januárjáig) a mérési eredmények eltéréseit legfeljebb 1,5-ös (50 százalékos) megfelelési tényezőre kelljen csökkenteni, figyelembe véve a hibahatárokat is.
A tájékoztatás szerint az uniós bírósági megsemmisítés ugyanakkor érvényben hagyta magát az RDE-vizsgálati eljárást, amelyet a típusjóváhagyás kötelező feltételeként továbbra is el kell végezni. Ezzel kapcsolatban elmondták, a 2017 szeptembere óta forgalomban lévő új típusú, laboratóriumban és valós közúti feltételek mellett egyaránt vizsgált dízelüzemű járművek kibocsátása jóval alacsonyabb a régebbi típusúakénál.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon