Szerbiában egységesen kilencezer dinár (27 ezer forint) a PCR-teszt ára, ezért sok olyan turista, aki nem oltatta be magát és Görögországba utazik, Bulgáriában, vagy Észak-Macedóniában végezteti el a tesztet – adta hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó. Észak Macedóniában a teszt ára 35 euró (12 ezer forint), de ha valaki az egész család számára szeretné elkészíttetni, akkor kedvezményben részesül. Létezik úgynevezett VIP-teszt, ennek ára 70 euró, de ez esetben az eredmény egy óra alatt megvan.
Észak Macedónia mellett Bulgária is jóval olcsóbb a tesztek árát illetően, itt 40 euróért végzik el, ezért ebben a két országban lassan kivirágzik az egészségügyi turizmus, hiszen a kedvező tesztárak mellett olcsó szállást is kínálnak, nem mellesleg mindkét állam „útba esik” Görögország felé, így egyre többen választják ezt a megoldást.
Ha azt vesszük alapul, hogy egy négy tagú család, amely nem oltatta be magát, Szerbiában 36 ezer dinárt kell hogy fizessen a tesztekért, akkor a Görögországba tartóknak igencsak megéri Észak-Macedóniában megszállni egy apartmanban és ott tölteni egy éjszakát, hiszen a tesztek ára itt összesen 140 euró (kedvezmény nélkül), 30-40 euróért pedig igen szép apartmant lehet találni.
A görög határőröket egyébként nem érdekli mely országban készült a PCR-teszt, úgyhogy ezzel sincs probléma. Elfogadják a szerbiai digitális zöld oltási tanúsítványt, de az öt évesnél idősebb gyermekeknek kötelező a negatív PCR-teszt.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás