A lap meg nem nevezett jelenlegi és volt kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva tette közzé értesüléseit, hozzáfűzve, hogy a Trump-kormányzat még mindig nem terjesztette elő tervét a Szíriában harcoló kurd szövetségesei védelmére a kivonulás után - írja az MTI.
A lap úgy tudja, hacsak az amerikai kormányzat menet közben nem változtat a tervein, a Pentagon március közepére már kivonja a Szíriában állomásozó amerikai katonák többségét, és a teljes csapatkivonás április végéig mindenképpen befejeződik. A lap megjegyezte, hogy az amerikai külügyminisztérium változatlanul azt közli a nyilvánossággal: a kivonulásnak nincs időponthoz kötött menetrendje.
A The Wall Street elemzése szerint az amerikai kormányzatnak egyelőre nem sikerült előterjesztenie olyan megállapodást, amelynek értelmében a szíriai kurdok védelemben részesülnek egy esetleges török támadással szemben. Washington ugyan próbál egyezségre jutni erről Ankarával, de egyelőre sikertelenül. Törökország a szíriai kurdokat terroristáknak tartja, és mivel ez utóbbiaknak kapcsolataik vannak a függetlenséget követelő törökországi kurdokkal, Ankara aggódik, hogy destabilizálhatják Törökországot.
"A lényeg az, hogy döntéseket kell hozni. Egy adott ponton vagy politikai megoldást érünk el, vagy azt kell mondani a hadseregnek, hogy lassítsanak, illetve politikai egyezség nélkül haladunk előre (a kivonulással)" - idézett egy szintén neve elhallgatását kérő kormányzati tisztségviselőt a The Wall Street Journal.
Az Egyesült Államok a héten, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen harcoló koalíció washingtoni tanácskozásán már el is kezdte tájékoztatni európai szövetségeseit a szíriai kivonulásról - írta a lap. A tanácskozáson Donald Trump elnök kifejtette: valószínűleg a jövő héten bejelenti, hogy az Iszlám Állam által kalifátusnak nevezett terület száz százalékát felszabadították.
A Pentagon nem kommentálta a lap értesüléseit. Sean Robertson, a minisztérium szóvivője kijelentette: nem tárgyalják meg nyilvánosan a szíriai kivonulás menetrendjét.
Legolvasottabb
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt