Az illetékesek szerint Donald Trump élesen bírálta az észak-atlanti szervezetet, illetve azon tagállamokat, amelyek nem fordítják védelmi kiadásokra bruttó hazai termékük (GDP) legalább 2 százalékát.
A Reuters hírügynökség azonban idézett két meg nem nevezett NATO-forrást, amelyek szerint Trump - noha szigorú volt - nem fenyegetőzött hazája kiléptetésével.
Felszólalásában Trump határozottan kikelt az európai szövetségesek ellen elégtelen védelmi kiadásaik és az EU szerinte tisztességtelen kereskedelmi gyakorlata miatt. A délelőtti ülésen részt vett Ukrajna és Georgia elnöke is, akiket ezután a terem elhagyására kértek, és az eredeti tervektől eltérően szűkebb, tagállami körben - rendkívüli ülés keretében - folytatták a zárt ajtók mögötti tanácskozást.
"Súlyos következményei" lesznek, amennyiben a szövetségesek nem emelik azonnali hatállyal katonai költségeiket, ebben az esetben az Egyesült Államok a maga útját fogja járni a védelempolitikában - jelentette ki helyszíni értesülések szerint Trump, név szerint említve Németországot, Spanyolországot és más országokat is.
Mások arról számoltak be, hogy Trump váratlanul lemondta a csütörtökre tervezett kétoldalú találkozóit. Az amerikai elnök mások között román kollégájával, Klaus Iohannisszal is egyeztetett volna. Később bennfentes források azt közölték, hogy Petro Porosenko ukrán államfővel mégis megbeszélést folytatott.
Névtelenséget kérő NATO-tisztségviselők elmondták, Trumpot feldühítette, hogy az előző napi találkozót követően arról tudósított a média, hogy az ülés viszonylag nyugodtan zajlott. Az elnök állítólag sajtótájékoztatót akar tartani közvetlenül a csütörtöki délelőtti tanácskozás után. (Orbán szerint a keleti veszélyt úgy hívjuk, hogy Oroszország.)
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt