Az amerikai társadalom egészét megrengeti, ha azt látják, hogy elnöküknek kórházba kell vonulnia. Egyfajta nemzeti aggodalom vesz erőt az embereken, nemzetbiztonsági kockázatot látnak az eseményben és a dolog hatást gyakorol a gazdaságra is. Donald Trump kórházi kezelésében azonban nem ez a legrosszabb, hanem az, hogy komoly felelősség terheli azért, hogy a koronavírus megfertőzhette - írja Bill Pres a The Hillen megjelent véleménycikkében.
Ezt a nemzeti krízist elkerülhette volna az USA, ha az elnök az első pillanattól kezdve komolyan vette volna a járványt. Ha hallgatva a szakértőkre kormánya megtette volna a szükséges óvintézkedéseket, ha nem kicsinyítette volna - és továbbra is kicsinyíti - a veszélyt, nem gúnyolódott volna azokon, akik komolyan veszik az elemi védekezési szabályokat, a távolságtartást és a maszkviselést. Ezzel a viselkedéssel szinte meginvitálta a fertőzést és maga is átadhatta a vírust a környezetében élőknek, családtagjainak és munkatársaiknak.
Csupa nem
A történet végén azonban könnyen lehet, hogy ő maga jár a legrosszabbul, ugyanis könnyen rámehet az újraválasztása a viselkedésére - véli a The Hill cikkírója. Az elmúlt hónapokban elnökválasztási kampányában mindent elkövetett, hogy elterelje a szavazók figyelmét a járványról. Megpróbálta a politikai közbeszédet másfelé irányítani. Megpróbálta az USA utcáin kirobban tiltakozóhullámmal szemben a törvény és a rend képviselőjének eladni magát, szóba hozta ellenfele, a demokrata Joe Biden fiát, aki szerinte korrupcióval gyanúsítható, hónapokon át beszélt a levélszavazásban rejlő választási csalás lehetőségéről.
Felelőtlen viselkedése, amelynek egyenes következménye, hogy elkapta a koronavírus-fertőzést, mindezt hatástalanná teszi. Trump ezzel garantálta, hogy mostantól kezdve egyetlen érdemi témája legyen az elnökválasztásnak, a koronavírus-járvány. A november 3-ai voksolás valójában népszavazás lesz arról, hogy az amerikai társadalom szerint az elnök hogyan kezelte a koronavírus-járványt - véli a The Hill publicistája. A választók a következő szűk egy hónapban csak azzal foglalkozni, vajon milyen egészségi állapotban van Trump? Milyen jeleit mutatja a betegségnek vagy a betegség utóhatásainak? Ki fertőződik meg még a Fehér Házban? És hány amerikai fog még meghalni a koronafertőzés miatt?
Nincs menekvés az elnök számára. A választókat az fogja érdekelni, hogy kellő komolysággal viszonyult-e a 100 éve nem látott nagyságú járványhoz? Megteremtette-e az emberek, a politikai pártok és a civilek összefogását a siker érdekében? Elmondta-e a veszélyekről az igazságot? Jó példát mutatott-e? Trump nagy gondja, hogy az összes kérdésre a válasz: nem.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)